home
2024. május 06. hétfő
files/other/2022.09.24.07.14.56_632e925068006_nemfrissul_resized.jpg

Ott voltunk a TESZT-en is!

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2012-ben is megszervezte a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót. A találkozóra minden eddiginél hosszabb időtartamban, május 19. és május 27. között került sor. Társulatunk a Halál nem bicikli című előadással vett részt a találkozón.

A találkozó programjának összeállítása során az idei évadban is három fő vonal mentén történt a válogatás: az érdeklődők a temesvári színház legújabb előadásai mellett a szűkebb értelemben vett régió színházainak régebbi és újabb előadásai közül láthattak néhányat, illetve ez évben is jelen voltak a temesvári teátrum partnerszínházai. Az idei évtől azonban erőteljesebb hangsúlyt kapott a mozgás és a zene. Az élőzenés produkciók mellett az előadásokat a legtöbb esetben koncertek követték, így a programban szereplő Boris Kovač mellett színészekből álló zenekarok is felléptek, illetve számos off-programra is sor került. Az előadások után az idei évben is kötetlen beszélgetésre került sor az alkotókkal, ezeket – a tavalyi évhez hasonlóan – Upor László dramaturg, műfordító vezette.

Forrás: http://7ora7.hu/hirek/teszt-2012-ujra-euroregios-szinhazi-talalkozo-temesvaron

Partnereink