Oláh Tamás, a Pataki Gyűrű-díj zsűrijének képviselője a kitüntetés átadásának gáláján az alábbaik szerint értékelte a négy vajdasági magyar színház illetve társulat elmúlt évadát és a nevezett alakításokat:

Azt hiszem, zsűritársaim nevében is beszélek, amikor azt mondom, mindenekelőtt köszönettel tartozom. Köszönöm színházainknak az elmúlt évad minden egyes előadását, melyek az olykor felmerülő nehézségek ellenére is magas színvonalon, határozott művészeti koncepció mentén sorakoztak egymás után megnyugtató bizonyossággal. Nem akármilyen társulataink vannak nekünk itt, a Vajdaságban. A közönség igényeit mindig szem előtt tartva teret engednek a minőségi, önfeledt szórakoztatásnak, de nem riadnak vissza a járatlan utaktól, a szabad és bátor kísérletezéstől sem, s mindeközben rólunk, közösségünkről, a vajdasági emberekről is érvényesen fogalmaznak. Méltán lehetünk tehát büszkék rájuk.

Figyelemre méltó és dicséretes, ahogyan a mögöttünk álló évadban e társulatok sokadszorra is bizonyították a kollektíva együttes erejét, mely – fontos hangsúlyoznunk – elengedhetetlen a maradandó egyéni alakítások megszületéséhez. A közelmúltban Jászay Tamás szelekciójának köszönhetően öt kiváló színművészünk játékát volt tisztünk zsűriként egy kicsit más szemmel is szemügyre venni. S szubjektív benyomásainkon túl megragadni valami mérhetőt, amit aztán valamiképpen rangsorba állíthatunk. Mondanom sem kell, munkánk a képtelenség határait súrolta. De tény, hogy a kiválasztott előadásokat nézve minden egyes alkalommal megtörtént valami. Valamilyen leírhatatlan tartalom minduntalan áttört, átragyogott a játékon. S a színészi létezésnek ezt az ajándékát még sokáig hordoztuk magunkkal mélyen legbelül.

Pontosan emlékszem rá, ahogyan Béres Márta a névtelen agafeleség szerepében roppant testi és szellemi energiákat mozgatva, elemi keménységgel küzd saját igazáért egy ijesztően változásképtelen világban.

Ahogy Elor Emina úgy válik részesévé egy lenyűgöző kollektív játéknak, hogy közben minden gesztusában érezzük szerepformálásának bámulatos sokrétegűségét és a koncentrált színpadi jelenlét zavarba ejtő magasságait.

Ahogy Mészáros Gábor nagybőgőkísérettel, lebilincselő zenei precizitással, tényleges teremtő erővel énekli-szavalja anyagivá Tolnai Ottó varázslatosan sokrétű versuniverzumát.

Ahogy Nešić Мáté A Nagybőgő című bravúros előadásában színészi pályájának eddigi legösszetetteb s egyben legkimunkáltabb alakítását nyújtja.

Vagy ahogy Pesitz Mónika az érzelmek elképesztően széles skáláját végigjárva, bámulatos mélységekbe merészkedik, hogy onnan hozzon fel számunkra valami félelmetesen emberit.

Ezek a máig magunkkal hordott, átcsomagolt-átrendezett emlékek segítettek nekünk dönteni. S bár nem volt könnyű dolgunk, végül egyhangú döntés született. Zsűritársaim – Ábrahám Irén színművész, Balogh Tibor kritikus és László Sándor színművész-rendező – nevében is köszönöm a lehetőséget és az emlékeket.