Bérczes László gondolatai a szabadkai Cseresznyéskertről… 

Az olvasópróbán valami ilyesmit mondtam a színészeknek:

ha van valami, amitől feláll a szőr a hátamon a színházban, az a minden finomságot legyűrő, minden hangot átkiabáló, úgynevezett „rendezői koncepció”. De az a váratlan baleset történt, hogy „koncepcióval érkeztem”.

 Az előttünk lévő két hónap legfőbb feladata az, hogy megvalósítsuk ezt a koncepciót, de úgy, hogy az előadáson a néző csak az ezáltal életre keltett, már a maga egyszeri törvényei szerint működő, élő organizmussal találkozzon, és észre se vegye, hogy itt lenne valamiféle koncepció – a zenét hallgassa, ne a hangszert figyelje működés közben.

Ezért most, egy héttel a bemutató előtt nem szeretném azt a valahai mankót most leírni.

De segítségül idézek néhány mondatot Georges Banu „Színházunk, a Cseresznyéskert” című könyvéből, mely könyv nagy segítségemre volt a munka során.

„(…) A Cseresznyéskert által felvetett kérdésre nem létezik felelet, amely mindkét oldalt kielégítené. Anélkül, hogy a színház konkrétan megvásárolhatóvá válna, helyzete a gyümölcsöskert rejtélyéhez hasonlítható.

  És mi nem vagyunk Oidipuszok, hogy képesek volnánk megfejteni ezt a talányt. A színházat természetesen nem fogják elárverezni, ennek ellenére szembetűnő, ahogy menthetetlenül távolodik a mai szabadidő-civilizáció központjától – és az, ahogy a kisebbségi szokások margójára sodródik, a cseresznyéskert sorsával rokonítja.

Mit tehetünk, ha Ljubovhoz hasonlóan, aki azt mondja: ’Az életemnek nincs értelme a cseresznyéskert nélkül’, mi azt mondjuk: ’Az életünknek nincs értelme a színház nélkül’?”
 

Az előadás színlapja ide kattintva tekinthető meg.

 Még több fótó böngészhető, amennyiben ide kattintanak.