A Tristram Shandy a képzelet kalandja, de történelmi tényeken alapuló, dokumentarista fejtegetés is. Nyelvi bravúr, de a szavak hasztalanságát tanúsító regényfolyam. Életírás. Melyben nem kerülhet sor ember és társadalom mérkőzésére, győzelemre vagy bukásra, mert a lét felmérhetetlenségéhez képest az ember parányi. Sterne a létbe kivetett emberről szól ontológiai regényében. Olyan érzés ezt a művet olvasni, mint amikor a gondolataink szerteágazva csaponganak ide-oda. Amikor nem figyelünk oda, hanem csak úgy cikázik az agyunk, egyik témáról a másikra röppen. A gondolkodás folyamatának, vagy az emberi agy működésének irodalmi kivetülése ez a mű. Roppant szórakoztató, helyenként pimasz, cinikus, szemtelen, komoly és komolykodó, de legfőképpen zseniálisan merész és okos.
Statikusság, helyszínváltás, óriási monológok, tudományos fejtegetések, pattogó dialógusok egyaránt jellemzik: bizonyos részei a regénynek teljesen színházszerűen működnek, a befogadót partnerként kezeli, kommunikál vele, megszólítja, sőt, még a véleménye is érdekli-, úgy érezzük, terel minket, foglalkozi velünk, a 18. századból szólva megteremti az itt és most érzetét.
És amikor végigjárjuk vele ezt az univerzumokon átívelő szellemi utazást-, mert így érezzük magunkat, rájövünk, hogy mindez nem volt más, mint betekintés egy ember életének néhány kiragadott pillanatába...
Korántsem az egész, mert Sterne szerint az Egészről képtelenség beszélni...
Születünk, meghalunk, közte meg vagy van valami, vagy nincs...
Gyarmati Kata, dramaturg