home
2021. október 23. szombat
files/other/2020.02.28.07.42.53_5e58b66d0cb53_a-szinhaz-olya-ter-ahol-a-lathatatlan-testet-olthet_resized.jpg

Színházi alapok amatőröknek

Brestyánszki B.R.
könyvbemutató

A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja által összeállított kötet - mint az alcímben is benne van - az amatőr színtársulatok kézikönyve kíván lenni.

A szerző előbb ejt néhány szót az amatőr színjátszásról, asz ún. "hivatásosokról", majd rátér az amatőr rendező feladataira. A próbákat megelőző rendezői feladatok között részletesen foglalkozik a szöveggel, s annak feldolgozásával, a műfajjal és a stílussal, a rendezői koncepcióval, s a szerepek kiosztásával. A próbák részletei között olvashatunk a különböző próbaformákról, a beszédcselekményről, a színpadi cselekményről, a színész átlényegüléséről, a "tempóritmusról", a hangulatteremtő hatáselemekről, a hangsúlyok és szünetek fontosságáról, a díszletről s természetesen a néző azonosulása is szóba kerül. A szerző az utolsó fejezetben a színfalak mögött rejtőző, ám fontos feladatot ellátó háttéremberek (súgó, ügyelő, öltöztető, maszkmester, kellékes, hang- és fénytechnikus, díszítőmester stb.) munkáját ismerteti. A kötetet társulatának 2001-es Tóték előadásának fekete-fehér képei illusztrálják, s a könyv végén egy kis színházi szótárat is találhatunk. Minden amatőr színház iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható kötet.

- Keresztúri Attila

 

Nézőművészeti alapképzés

Brestyánszki Boros Rozália: Színházi alapok amatőröknek. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2009

Vannak elméletek, melyek szerint valamikor, a nem is olyan távoli jövőben, az emberek már nem tudják majd, hogy hogyan kell színházba járni. Elfelejtik, hogy miért is mennek oda, leginkább már csak megszokásból, és az öltözködésről most még csak említést sem teszek. A színészek sem tudják majd, hogy minek is játsszák estéről estére, évről évre ugyanazt, kinek és miért, és mi értelme ennek az egész robotszerű munkának. És mikor mindenki rádöbben ennek az egésznek a feleslegességére, akkor megszűnnek a színházak, eltűnnek a színészek, és a nézők csak egyszerűen az utca emberei lesznek, nem köti őket össze többé semmilyen élmény. Ha és amikor eljön ez a nap, gyászba borul a világ, és eltemeti egyik legnagyobb művészetét.

De nem kell, hogy így legyen. A katasztrófa megelőzhető. Mivel időben felismertük a problémát, meg tudjuk előzni a tragédiát. Fel kell nyitni az emberek szemét, újra rá kell őket ébreszteni a színház értelmére, annak fontosságára, hogy előadásokat nézzenek. Meg kell tanítani nekik, hogy hogyan nézzenek egy előadást, hogy megismerjék a minden előadás mögött álló hatalmas munkát, és megbecsüljék azt. És ismételten meg kell tanítani a színészeknek, hogy beleéléssel és szenvedéllyel játsszanak. De hogy is kezdjünk ehhez hozzá? Mondjuk, írjunk erről egy könyvet. Kezdetnek nem rossz.

Figyelemre méltó próbálkozásnak lehetünk tehát most tanúi: elkezdődött a közönségnevelés. A most tárgyalt kötet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet képzési sorozatának első darabja. Elsősorban rendezőknek, de lényegében minden színházkedvelőnek szól, és a szabadkai Népszínház dramaturgja írta. Brestyánszki Boros Rozália műve végigvezet minket egy színházi előadás megtervezésétől kezdve a legapróbb, leglényegtelenebbnek tűnő részleteken át egészen a bemutatóig. Megismerhetjük, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy amatőr társulatnak (de akár egy profinak is), mik az előnyei és hátrányai minden döntésnek, amelyet egy rendező meghoz, vagy hogy milyen logika alapján kell darabot, főszereplőt, kelléktárat választani.

A Színházi alapok amatőröknek címet viselő kézikönyv legnagyobb erőssége, hogy minden mozzanatot részletesen és érthetően megmagyaráz. Az is megértené, aki még soha nem járt színházban. Mindehhez egyetlen művet, Örkény István Tótékját használja. Ezen keresztül mutatja be, hogy mi a teendő, ha kisebb létszámú a társulat, mint ahány szereplőre szükség van; milyen kellékekkel, milyen díszletekkel lehet stilizálni a színpadképet, hogy az még működőképes legyen; és hogyan lehet zenével és fénnyel feszültséget kelteni, hogy a tetőpontnál minden robbanjon. Azt is elmagyarázza, hogy mi az a tetőpont. És minek az egészhez a zene vagy a fény. És hogy mi a különbség a ruha és a jelmez között, valamint a smink és a maszk között.

Pontosan ezek a túlrészletezőnek tűnő magyarázatok teszik élvezetessé az olvasmányélményt. Végre nem egy tudományoskodó, szakszavaktól túlcsorduló, érthetetlen színháztudományi elemzést tarthatunk a kezünkben, hanem egy mindenkinek szóló (de nem lekezelően, atyáskodóan túlmagyarázó) könyvecskét. És bármennyire is az a cél, hogy az amatőr társulatok amatőr rendezőinek nyújtson segítséget, óhatatlanul is tanítja a többi embert is, a laikus, kívülálló közönséganyagot. Mert amint már fentebb is említettem, nézőnek, közönségnek lenni sem egyszerű. Gondoljunk csak bele: valaki életében először színházba akar menni. De hogy jut ez eszébe? Mesélték neki, hogy az milyen jó, esetleg látott vagy hallott egy reklámot, vagy talán ismeri az egyik szereplőt. Mivel még soha nem volt ilyen helyen, el kell neki mondani, hogy hogyan öltözzön fel. Nyilván ez a színháztól is függ, mert egy modern, esetleg alternatív színház nem várja el az estélyi ruhát és az öltönyt, de a művelődési egyesületbe sem szmokingban kell menni. Tehát a színháztól függ az is, hogy milyen ruhát ölt magára. Ezek után azt is meg kell tanulnia, vagy ki kell találnia, hogy hogyan kell ott viselkedni. Hogy nem lehet pattogatott kukoricát enni, mint a moziban, hogy tapsolni kell, ha vége az előadásnak, vagy esetleg közben is, ha valamit nagyon jól csinálnak. Hogy meg kell várni a szünetet vagy az előadás végét, mert nagy neveletlenségre vall idő előtt távozni (habár ez nem csak a nézőt, hanem az előadást is minősítheti). Nem lehet telefonálni és fényképezni közben, mert ez a többi nézőt, és a színészeket is zavarja. Igen, bizony, ezeket nézőként mind tudni kell. Sokunknak ez természetes, másokat meg kell tanítani rá. Ahogy arra is, hogy mit értékeljen egy előadásban. Hogy a végén ne csak annyit tudjon mondani, ha a véleményét kérdezik, hogy „hát… jó volt”. Nem kell mindenkiből színikritikust faragni (nem szeretem a konkurenciát), de arra igenis szükség van, hogy a nézők valamivel jobban értsenek a színházhoz. Legalább a lefestett disztópia miatt.

Eleinte nem találtam a szavakat, és a lélegzetem is elállt, amikor kiderült, hogy most végre úgy írhatok kritikát, hogy mindkét szerelmemet (a színházat és a könyveket is) belevehetem. Csak remélni mertem, hogy nem esem nagyon pofára, hogy a leírtak megfelelnek majd az elvárásaimnak, hogy nem teszi nekem senki tönkre sem az írásba, sem a színjátszásba vetett hitemet. Semmi ilyesmi nem történt, ez a könyv tökéletesen megfelel minden vele szemben támasztott elvárásnak: nevel, de nem vesszőz meg, ha valamivel nem értünk egyet; mesél, de nem altat el; magyaráz, de nem fojt meg a tudománnyal. Röviden: tökéletesen egyesíti a tankönyvek és a szórakoztató irodalom pozitívumait.

Partnereink