Zeneszerző: Andrés Mariano Ortega, m.v.
Koreográfusok: Gyenes Ildikó, m.v., Bóbis László, m.v., Budai László, m.v.
Jelmeztervező: Cselényi Nóra begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting, m.v.
Jelmezkivitelező: Ledenyák Andrea, m.v.
Fény: Majoros Róbert, Bíró Tibor, Görög Lajos
Hang: Salamon József
Smink: Pászti Ágnes
Ügyelő: Bíró Alekszandra
Shakespeare egyik legismertebb műve, a Szentivánéji álom Puskás Zoltán kezei közé került! Ezek után minden megváltozik! Egy biztos, hogy ezt a fantáziadús művet még fantáziadúsabb formában láthatjuk majd - táncelőadásként, szinte egyetlen szó nélkül.
Szeptember folyamán 28-án és 30-án lesz látható színházunkban.
A Szentivánéji álom az elmúlt év folyamán tartott műhelymunkák alapján jön létre, amelyeket a színészeknek Budai László világszerte elismert tangótáncos-, és koreográfus, Gyenes Ildikó, a Sztárcsinálók, a Haj, a Chicago, a Szép új világ és a Rocky Horror Show koreográfusa, valamint Bóbis László, kétszeres sztepp-világbajnok tartottak.
Az előadásban az Újvidéki Színház 16 színésze játszik: Balázs Áron, Kőrösi István, Sirmer Zoltán, Német Attila, Pongó Gábor, Huszta Dániel, László Sándor, Hajdú Tamás, Varga Tamás, Banka Lívia, Elor Emina, Jankovics Andrea, Ferenc Ágota, Figura Terézia, Kokrehel Júlia és Crnkovity Gabriella játszik.
A zenét Andres Mariano Ortega, argentin zeneszerző komponálta, a kosztümök pedig Cselényi Nóra begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting munkáját dicsérik. Csak zárójelben, ez már az idei második Shakespeare az Újvidéki Színházban.
Puskás Zoltán rendező:
"A korban, amelyben élünk, nincs már szerelem, eltűnt a föld színéről, talán csak a jelzések szintjén él még... Minden eladó és megvehető... Szex sincs már, az is áruvá változott... Mégis, megpróbálok egy olyan előadást létrehozni, amely arról szól, hogy lehet másképp is, sokkal másképp, és mi is meg tudunk változni."
Gyenes Ildikó, koreográfus:
Az itt dolgozó színészek mindegyikével dolgoztam már az elmúlt évtizedben. Ezek a közös munkák alkalmat adtak arra, hogy mind mozgáskészségüket, mind személyiségüket megismerjem. Minden egyes koreográfiának kell, hogy legyen dramaturgiája, mondanivalója. Ha csak a szépségről, csillogásról is (show tánc), de kell, hogy szóljon valamiről. Ha a mozdulatok kifejezőek, közvetítik azokat az információkat, érzéseket, amiket át akarunk vinni általuk a nézők tudatába, lelkébe. Nem szükséges a szó.
Budai László, koreográfus:
A tangó maga az élet, és egy olyan életérzés, amit a benne lévő egyén már megélt, vagy elképzelt. Nagyon hasonlít a színészethez. Talán éppen ezért a tangóval mindent ki tudunk fejezni. Vidám-szomorú, kiegyensúlyozott-hullámzó, szenvedélyes, finom-vad, lüktető, és minden, ami bennünk megvan.. Persze ezek felett legyen a természetesség ereje. Természetesnek kell lenni, ami azt feltételezi, hogy nyitottak vagyunk a másikra, a falakat lerombolva adjuk át magunkat a másiknak, akár a férfi, akar a nő legyen az. A férfi a határozottságával vezet, a nő az önfeledt figyelésével követ. Mindkettőjüket a nyugodtság jellemzi. A tudatosságuk sugározza a mondanivalójuk megélését, a biztonságra törekvésben rejlik az erejük. A tangó: tánc, zene, terápia.
Bóbis László, koreográfus:
Egyaránt szeretek hivatásos táncosokkal és színészekkel is dolgozni, a legfontosabb számomra a hozzáállásuk. Lehet a legtökéletesebb profi táncos, ha valójában nem szereti azt a munkafolyamatot, amiben részt vesz. Ha ilyen eset áll fenn, akkor soha nem tudok jó érzéssel dolgozni. És az ellenkezője is igaz: lehet egy színész mozgása teljesen koordinálatlan, ha issza magába a mozdulatokat, az előadást, a játékot. Akkor élvezet vele a munka. Az a lényeg, hogy szeressen és akarjon dolgozni, mert csak szeretettel lehet játszani- mondta Louis Armstrong. És ezt én is így látom.
Andres Mariano Ortega, zeneszerző:
Habár minden zeneszerzőnek van egy bizonyos belső ritmusa, kreatív magja, ami egyedi dolog, de emellett feltétlen szüksége van arra, hogy mindenekelőtt megértse, s megérezze a tárgyak, művészetek és az emberek harmóniáját, főként, amikor egy zenemű szorosan kötődik a történethez. Amikor egy ilyen komplex műről van szó, ahol több művészet találkozik, akkor ritkán történik meg az, hogy a szerző csak saját múzsájától merít inspirációt. Így történt ez a darab kapcsán is, az évszázadokkal ezelőtt írt Shakespeare-művet megpróbáltuk egy modern forgatókönyvbe helyezni, s az én feladatom az volt, hogy modern zenével éreztessem ezeket az érzéseket a nézővel. A kronológiai konfliktus volt a kreatív alkotó erő és nem is volt szándékomban elkerülni, inkább kihangsúlyozni azt.