FEKETE KIRÁLYNŐK
A színházban, amellyel azért foglalkozom, hogy az alkotás során párhuzamos valóságként és ismételten megélve értelmezzem az életet, az előadás elkészítésének sűrített és intenzív folyamatában az ember bukásának fájdalmas témája érdekel. Az intelligens, szellemi és morális lény bukása, de legjobban talán mégis a szeretni képes emberé.
Az ember hanyatlását a civilizáció ősi és kortárs mítoszai sokféleképpen taglalták. De az egyik legismertebb tanítás az az, hogy éppen az evilági sikerek csúcspontján (politikai, katonai, anyagi, státuszbeli) következik be a teljes szellemi bukás megtapasztalása.
Egy nép, közösség vagy az egyén aranykorát hajlamosak vagyunk idealizálni. Idővel a tökéletes, abszolút siker mítoszává formáljuk át, mert az abszolút sikerről szóló álom az ember örök álma. Ugyanakkor hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy éppen az aranykorokban szökkent szárba a teljes hanyatlásunk.
Amikor megérintettük az eget, nem vettük észre, hogy megnyílt alattunk a föld, hogy elnyeljen bennünket a pokol, mert az evilági siker óhatatlanul magában hordozza a bukás lehetőségét.
Felismerni ezt a veszélyt a sikeresség erőteljes bódulatában a legnagyobb bölcsesség minden nép és egyén esetében, amelyre csak ritkán van példa.
Miért és honnan szökken szárba a bukás csírája abban a pillanatban, amikor megérintődik az ég?
Miről feledkezünk meg, amikor visszatekintünk ezekre az aranykorokra, és hogy nem vagyunk képesek elfogadni a siker kettős természetéről szóló tanítást? És ami a legfontosabb: bármilyen ragyogó dicsőség érhet-e annyit mint egy gyermek könnyei?
Ezek azok a kérdések, amelyek a Fekete királynők című mű írása és rendezése közben foglalkoztattak.
Akkor, amikor társadalomként országunk múltjára tekintünk vissza, az aranykort vitathatatlanul a középkorban leljük, és a Fekete királynők szövege éppen ezért a szerb történelem legdicsőbb és legszebb korszakából inspirálódott, ez a periódus pedig Milutin Nemanyity király uralkodásának idejére tehető.
A Nemanyity-dinasztia uralkodásának korát a szerb állam teljeskörű felvirágzásának tekintik. A Nemanyityok elérik, hogy a hatalmas Bizánctól függő vazallusi államból önálló királyságot hozzanak létre, majd ennek kárára kiterjesztik államhatárait, végül katonailag és politikailag is meghaladják azt, és Szerbiát a Balkán leghatalmasabb birodalmává teszik.
Milutin király a számos nevezetes Nemanyityok közül az első olyan kiemelkedő szerb király, aki később a régió jelentős politikai tényezője lesz. 39 éven át volt hatalmon, és uralkodóként, katonaként és diplomataként is remekelt. 42 kolostort és templomot emelt, ezért halálát követően két és fél évvel kanonizálták, és Szent királlyá avatták.
De emellett a történelem Milutin királyt VIII. Henrikhez hasonlóan a sötét szerelmi élete miatt is jegyzi, amiből kiemelkedik az ötéves kislánnyal kötött elrettentő házassága. A bizánci Szimonida hercegnőt az apja gyakorlatilag a béke zálogaként áldozta fel a szerb királynak.
Kissé háttérbe szorulva ugyan, de a Milutin király életrajzával foglalkozó minden forrás beszámol további négy házasságról is, amelyek megelőzték a kislánnyal kötött frigyet.
Abban az időben a pravoszláv egyház alig tolerált három házasságot, a negyediket pedig egyenesen törvénytelennek tekintette, a Szent király önkényesen, nem törődve a törvénnyel, egymás után kötött politikai házasságokat.
A Fekete királynők előadás mégsem Milutin király bűneit, hanem a látszat-sikerek tűnékenységét taglalja. A rövidtávű siker illúziója érdekében ontott könnyekről és vérről próbál elmélkedni, mindazokról, akik ellen bűnt követtünk el, miközben felhágtunk a világ tetejére, és annak a bűnnek a súlyáról, amelyet társadalomként sehogy sem tudunk nevén nevezni, és megbánást tanúsítani az igaz győzelmek nevében.
Ana Đorđević
Ford.: B.B.R. és Gy.K.
