Fordította: Göncz Árpád

Szereposztás:

Munkatársak:

Az előadást kizárólag felnőtt nézőinknek ajánljuk!

 
Beroggyan a térd, az eszme, a hit plakátra van festve, kitalálni kitalálsz, de kívül sincs semmi, ólommadár röpte, ez marad csak, ennyi. Vég, vág, szúr, rág, símul, idomul, kasul-keresztül, a világ tetején már senki sem ül!
…
Magamra maradsz, ha csökönyösen kitartsz. A világ ürül és ürülék, szajkózza önmagát, a nyugat keletre hat át: fogyasztunk ám serényen, vagy akár szerényen, senki már észbe nem vesz kapát, kaszát (itt a rímre lehetőség, de köt morál s művészi felelősség), mert mindenki túlszárnyalja önmagát. De hogyha esik, szakad a gát és kilóg az el-elliluló lóláb.
…
Kerülöm a repülést, a kényszerből szülést, mélymerülést, reményre készülést, keresztre feszülést, feloldó megsemmisülést, ollót, villát, kést. Évek óta hébe-hóba teszek-veszek mintha. A vályogfalon kifakult a tévedésből odafröccsent minta. Mint a hit, remény, szemetet hordó idő. Kidől a sorból mind, aki sorban van. De mindig csak egyedül. Ne hidd el pajtás, hogy rajtad kívül van más. Csak te egyedül. A prímás is magának hegedül.
…
Nagyok bennem a bajok: sajognak a nem-emberi fajok! Erdőkerülőnek kéne menni s nem mindent zabálni, fölenni, vagy újraszületni kőnek, sárnak (pocsolyák várnak), szétbontott karámnak, vagy egyszerűen csak hitnek, kérdésnek, talánynak. A kőnek lágysága, a sár makacssága,szétbontott karám magábazártsága, kérdések talánya, hitembe vetett hitem, ötöm, hatom, hetem – ez a hitem. Belerakhatom bármibe- kibe, mint a víz, vagy hiba, alakot vált: átalakul. Ih bín veri kúl! Zsö szüi bjutifúl! A civilizáció rámborul hanyagul. (Jancsi, lettél már közzé vált alak: szótartamig ismét megloptalak.)
…
Itt a hegyünk, ez a laposunk, állvajárók, közönyvirágokat taposunk.
...
Hernyák György

Peter Shaffer:

A világhírű drámaíró 1926. május 15-én született Liverpoolban. Történelmet hallgatott, majd az élet számos területén kipróbálta magát. Volt bányász, könyvesbolti eladó, könyvtáros, és még egy zeneműkiadónál is dolgozott, majd 1961-62 között pedig a Time és a Tide című lapok zenekritikusaként kereste kenyerét.
1973-ban készült el az Equus című darab, amelyet először az Old Vic Színház tűzött műsorára John Dexter rendezésében, majd nem sokkal később a Broadway-n is bemutatták. Ebben a pszichiátert Anthony Hopkins, a fiatal Alant pedig Peter Firth, a londoni előadás főszereplője játszotta, majd Anthony Perkins és Tom Hulce vették át a főszerepeket. A darab 1975-ben Tony Díjat kapott, majd 1978-ban elnyerte a New York-i kritikusok Dráma Díját.

Peter Shaffer az Equus 2007-es londoni bemutatója kapcsán...

Mindig jókora aggodalommal tölt el a régi színdarabjaim bemutatása. Arra kérnek, hogy a 30-40 évvel ezelőtt írott munkádra tekints vissza, amit egy olyan stílusban írtál, amely ma már nem a sajátod, és attól tartasz, hogy minden átirat kilógna. De akkor jönnek a rendezők, akik azt mondják, hogy kitűnő koncepciójuk van az Equushoz és az engedélyedet kérik ahhoz, hogy megrendezhessék a darabodat. Ez mindenkit lefegyverez. Nem éreztem különösebb lelkesedést az iránt, hogy valaki ismét színre vigye a drámámat, azonban eszembe jutott, hogy biztosan sokan vannak, különösen fiatalok, akik valószínüleg sohasem látták az Equust, és ettől a perctől kezdve borzasztó nagy vágyat éreztem arra, hogy ismét színpadon láthassam az előadást.
Angliában a lovakkal szembeni kegyetlenség felháborodást váltott ki. Amerikában azzal vádoltak, hogy a pszichiáterrel szemben voltam kegyetlen. Angliában, ha a ‘70-es években azt állítottad, hogy pszichiáterhez jársz, az emberek automatikusan azt feltételezték, hogy bediliztél, New Yorkban viszont mindenki terápiára járt, ott a ’70-es években a pszichoterápia szinte egy új vallás volt. Az amerikai közönséget sokkolta Dysart, akinek egyre nagyobb kétségei voltak a saját szakmájával szemben. Bűntudatosan vihogtak a pszichiáteren, mintha diákként az igazgatójuk túl szigorú karikatúráját látták volna.
Hallottam papokat, akiknek kétségeik támadtak a hitükkel szemben, azonban sohasem hallottam pszichiátert, aki bizonytalan lett volna szakmai meggyőződését illetően.
Ugyanakkor a Suffolk-i fiú története nem hagyott nekem nyugtot. A rögeszmémmé lett. Az Equushoz hasonlót még sohasem írtam és – annak ellenére, hogy egy hihetetlenül gördülékeny munka volt – egy igencsak komplex struktúrát állítottam össze. Tulajdonképpen a maga módján ez egy detektívtörténet, ahol minden bűnjel az első felvonásban van elrejtve.
Számomra az Equus egy olyan kihívás, amelyben azt szeretném, ha minden előadás a terror és a gyönyör ötvözetét provokálná.


Sajtóvisszhang:

Nincs elidegenítés, minden eddig elcsattant ostorcsapást érzek az érzékeny bőröm teljes felületén, fújtatok és horkantok, szellemem kantárhúzásával tartanám vissza könnyeimet, de nem megy. Mind a hat megvakított ló helyett sírok most egyszerre. S nem is bánom immár: ez a szememből fakadó, az arcomon végigfolyó patakocska bizony megtisztít. Legalább egy időre.
...
Megsemmisítő erejű, belső energiáktól duzzadó Hernyák György előadása: mert minden egyes szereplő újra meg újra megpróbálja meglelni azt a régen eldobott kulcsot, hogy kiléphessen önmagából, rátehesse lábát az ösvényre, mely majd elvezeti őt a Másikhoz – a gyermekhez, a szülőhöz, a szeretőhöz, a férjhez, a feleséghez... Mert rájöttem, hogy az „én”, az kevés.
...
Az Alan Stranget alakító Szőke Attila alakítása gyötrődése több, mint hiteles. Egyértelműnek tűnik, hogy a színész a saját kétségeit és fájdalmait „építette bele” az előadásba. A könnyeket most mégis a Martin Dysartot megformáló Kovács Frigyesnek köszönöm – igen, köszönöm, mert nagy szükségem volt már e megtisztító, üde patakocskára! –, akinek Ébredése a néző ébredése is egyben. Régen láttam már jeles színészünket ilyen meggyőző erővel játszani.
...
S végezetül a lovak... Itt aztán végképp nem színészeket lát a néző: istállóban csendesen kéződző, s innen Alan képzeletében sokszor az oltárra szilajul fellépő, egyúttal mindenhonnan őt bámuló, démoni hátasok. Egészen elképesztő alakításoknak lehettünk tanúi. Verebes Ernő gyötrően szép zenéjével karöltve az egyszerű, ám remekül megszerkesztett színpadra odavarázsolták az előadás alaphangulatát.
...
S most, immár egy héttel az átéltek után sem tud szűnni a varázslat.
-Szögi Csaba, Képes Ifjúság

Gyönyörű, megrázó, mégis meghitt harmóniával bélelt előadás...
-Török Arnold, Magyar Szó

LXIV. évad,
a Magyar Társulat I. bemutatója
Bemutató: 2008. október 22-én és 24-én, a Soltis Lajos Stúdióban