home
2022. július 06. szerda
files/other/2020.02.28.07.42.53_5e58b66d0cb53_a-szinhaz-olya-ter-ahol-a-lathatatlan-testet-olthet_resized.jpg

Élőhomok

Tolnai Ottó és Petrik Pál motívumai alapján készül a szabadkai Népszínház magyar társulatának új előadása, amely az Élőhomok címet viseli. Az előadás a Novem Színházi Szervezet, a Szabadkai Népszínház és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely koprodukciójában készült Petrik Pál halálának 25. évfordulója és a vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából – harangozta be, Igor Lerić az intézmény igazgatóhelyettese.

A sajtótájékoztatón Körmöci Petronella, a magyar társulat igazgatója rámutatott, az idei évadban a Népszínháznak ez harmadik, a magyar társulatnak pedig a második bemutatója.

– Az előadást Mezei Kinga rendezte, aki harmadszor rendez színházunkban. A mi társulatunk színészei játszanak ebben az előadásban: Hajdú Tamás, Pálfi Ervin, Szilágyi Nándor és maga a rendező, Mezei Kinga is. Miért mondom, hogy a mi színészeink? Mert ez egy koprodukció, az előadás nagy része másutt készült, a Népszínházon kívül más anyagi forrásai is vannak – mondta a társulatvezető, majd kiemelte:

Petrik Pál több évtizeden át ebben a színházban alkotott, és most van halálának a 25. évfordulója, nyilvánvaló volt, hogy ezt az előadást a Népszínház műsorára tűzi.

Mezei Kinga rendező azzal kapcsolatban, hogy miért esett a választás erre a produkcióra, a következő magyarázatot adta:

– Valójában azt kell, hogy mondjam, egész életemben a színházat, mint összművészeti formát keresem, próbálom művelni, valamilyen módon megfogni – magyarázta a rendező, és hozzátette, az előző két rendezése a szabadkai Népszínházban teljesen más formák mentén történt.

Ez a mostani előadás egy teljesen másfajta forma. Egy olyan fajta színház, ami nem a verbalitáson alapszik. Gyerekkorom óta szeretem Tolnai Ottó verseit, a képzőművészethez is nagyon kötődök, édesanyám képzőművész, én egy ilyen környezetben nőttem fel. Ez a mostani vállalkozás valójában egy olyan kutatásnak az eredménye, ahol konkrétan a költészet, a képzőművészet és a színház viszonyát kutattuk. Tolnai Ottó verseiben elképesztő mennyiségű metafora és motívum van, másrészt pedig Tolnai rengeteget foglalkozott a képzőművészettel, rengeteg képzőművészeti esszét írt, egyébként Petrik Pálról is. Valójában ez a két motívum vezetett bennünket arra, hogy ezekből elkezdjünk kiépíteni egy saját világot

– magyarázta Mezei Kinga.

Oláh Tamás dramaturg a sajtótájékoztatón aláhúzta, számára mindig nagyon izgalmas egy olyan előadásnak a kiépítése, ahol nem drámaszöveggel dolgoznak.

– Itt ugyan kiszemeltük a Tolnai életművet és ehhez illesztettük hozzá Petrik Pál vizuális motívumait, de nagyon szabadon kezeltük, kevés dolgot rögzítettünk, meghagytuk magunknak a játék lehetőségét. Ez megadta nekünk a lehetőséget arra, hogy a teljes próbafolyamat alatt kristályosodjon ki az, hogy milyen struktúrák fogják szervezni ezt az előadást – magyarázta a dramaturg, majd azt mondta:

Tolnai Ottó szövegei teremtő erejűek. Képesek egy saját világot létrehozni.

Oláh Tamás hozzátette, a próbafolyamat elején régiségkereskedőket kerestek fel és különböző tárgyakat választottak az előadáshoz.

A bemutató december 20-án, hétfőn 19:30-kor kezdődik. A premier már teltházas, belépőjegyeket a januári reprízre foglalhatnak a nézők a nepszinhazkozonseg@gmail.com e-mail-címen vagy a 065/955-40-71-es telefonszámon minden hétköznap 9–14 óráig.

Forrás: szmsz.press

Partnereink