"Manapság nem a művészetet hitelesítő mögöttes emberről, emberségről, erkölcsről szokás beszélni, hanem a formáról, az esztétikáról, a külszínről. Ezért nem árt kijelenteni, hogy Mezei Erzsébet egyike az oly ritka, a Vajdaságban egy kézen megszámlálható valódi, művészetét egész életmódjával, magatartásával hitelesítő, igazi tartalmakkal küszködő képzőművészeknek. -- mondta róla Bicskei Zotán a vásárhelyi kiállításának megnyitóján -- Ezt nemcsak a ritkán megjelenő képekről sugárzó emberség sugározza, hanem életének minden gesztusa, amit mi sem bizonyíthat jobban, mint a gyermekekkel hosszú évtizedek alatt közösen alkotott nemezelések, növényfestések, különféle lenyomatok, kerámiamunkák és ki tudja, hányféle kézimunka-gyöngyszemek".

Mezei Erzsébet Székelykevén született, és a bukovinai székelyek sajátos hagyományvilágában, környezetében nőtt fel. 1971-től Zentán él és tanít, de a tanárkodáson kívül a képzőművészet területén szervezőmunkát is végez. 1989-től foglalkozik fokozottabban a grafikával, és a leggyakoribb kifejezőeszközei a monotípia és a hidegtű. Képeinek rejtett, belső központ felé gravitáló fölépítése, a mély tüzű színek biztosan kezelt foltjai, tömbjei, a kéz gyúrását, szövését magán viselő tépett vagy pontos szélű, de mindig vigyázva elhelyezett karcos rajzolatok, az összehajló, nagyobb rajzolatokká áthangolódó figurák mind-mind magukon hordozzák a magas rendű női teremtő erő szellemiségét, otthonos világát.