„A nő otthona ott van, ahol az imádott férfi fészket rak neki”
(E.B. barátnőm bölcselete)
 
Láttam egy filmet.
Nem most, régen láttam egy filmet, természetfilm volt a fészekrakásról, a madarak fészekrakásáról.
Nem emlékszem, milyen fajta madár volt, talán a mi vidékünkről való, nem túl díszes, olyan verébszerű kistestű, szürkés-féle, jellegtelen légi közlekedő. A hímet mutatta előbb a kamera, amint szorgalmasan építi a fészkét hatalmas szalmaszálakkal birkózott, szőtte-fonta-fűzte-kötötte-csomózta. Fürgén fáradhatatlanul, hajnaltól napestig, sok napon át. Aztán jött egy másik ugyanolyan madárka – a narrátor szövegéből tudom –, ő a tojó. Nekiesett a már kész kis remekműnek, a fészeknek, mintha szét akarná rombolni, tépte, rúgta, cibálta, huzigálta a kis ékszerdoboz-szerű tökéletességet. Közben a másik madár, az építő, idegesen figyelte a történéseket. Ágról ágra ugrált, valamit prüttyögött, mintha magyarázná, a kötések, a csomók, a hurkok nagyszerűségét, teherbírását, tartósságát,közben a nőnemű repülő bestia, (mert pillanatok alatt a rettegő építővel azonosultam és ellenszenvesnek tartottam az izgága, kekeckedő röppentyűt). Fáradhatatlanul rugdalta, kaparta, szaggatta a remek kis építményt.
Közben a mesélő magyaráz: a tojó ellenőrzi, atesztálja jövendő közös otthonuk tartósságát, megbízhatóságát, biztonságosságát, és csak miután meggyőződik róla, hogy a fészek megfelel az utódok felneveléséhez, hajlandó párosodni, a szegény szerencsétlen, fizikailag és lelkileg is agyongyötört építő mesterrel.
Ornitológus barátomat napok óta keresem telefonon, de nem találom.Tőle szeretném megtudni, az égi csodák melyik fajtáját láthattam vajon? Melyik nemzetség családjának rendjét osztályát , törzsét ...
Tudom már, embermadárnak hívják. Itt él a mi vidékünkön, meg másfelé is, hiszen igen elterjedt fajta.
Kovács Frigyes

Tenger-álom
Olyan furcsa volt... Mintha hazaértem volna. Nem volt ott senki. Csak én meg ő.
Alattam, a nagy és lágy szikla, még őrizte a napot. Valami mozdult a levegőben. Nem szél volt, csak olyan... gondolat. De abban se volt semmi más, vagy több. Csak egy apró levegőmozdulat.
Meg tücsök hangja valahol. És sós fenyőillat. Alkonyat.
Ültem ott, abban a furcsa megszokottságban, olyan tiszta, száraz, mozdulatlan örök változásban...
Néztem, de nem vágytam, hogy megbontsam... tükrét? Nem, nem jó szó, ez...
Benne arcomat láttam, de túl ezen, előttem, odelenn és odabenn feküdt ő,
a kékzöld végtelen.
Hazaértem.
bbr

Sajtóvisszhang:
...
De mindennél több van ebben a produkcióban: társadalmunk pellengérre állítása, jó és jó rosszra való szövetkezésének fájdalmas valósága, a piszkos, esküszegő szerelem fertője, a türelmetlenség, az elharapódzó embergyűlölet is felrajzoltatik, nem feltétlenül a felettük történő pálcatörés szándékával bemutatva, csak láttatva, ember, így és ezek vagyunk, ha lehet, nézz magadba. De nem mehetünk el szó nélkül egyéb összefüggések mellett sem, Szabadka szülöttének, egyik legnagyobb alakjának szóalkotása, afféle városjellemzése már a címben is benne foglaltatik: Kosztolányi Sárszegnek nevezi Pacsirta lakhelyét, ezt a poros, csatakos várost, amely egy valamiben már régen élen jár: az egy főre eső öngyilkosságok számában.
- Török Arnold, magyarszo.com