Fordította: Brestyánszki B.R.

Szereposztás:

Nadežda – G. Erdélyi Hermina

Apa – Szilágyi Nándor

Jokić zászlós – Pálfi Ervin, Pataki Gyűrű- és Jászai-díjas

Aleksandra – Körmöci Petronella

Debella – Pámer Csilla

Ropac – Csernik Árpád

Hölgy – Vicei Natália, Jászai-díjas

Aleksa – Ralbovszki Csaba

Zenészek - Bakos Árpád és Pešikan Balša
 

A zenei felvételen közreműködött:
Szilágyi Ágota (ének),
Tijana Stanković (ének),
Mezei Kinga (ének),
Andrea Berendika (fuvola, altfuvola),
Mezei Szilárd (ütőhangszerek)
 

Videó - Baráth Attila

Zeneszerző - Mezei Szilárd m.v.

Díszlet- jemeztervező - Lejla Hodžić m.v.

Súgó/ügyelő - Bíró Tímea

Rendezőasszisztens - Kocsis Valéria

Rendező: Tanja Miletić Oručević m.v.

A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának III. bemutatója a 2012/2013-as évadban.
Bemutató: 2013. április 25., Jadran Színpad

Az elveszett lelkek és elveszett apák színdarabja. (Srbljanović) nem csak saját apjáról ír, akit a darabban Apának nevez – egy igazi Everyman – és annak lányáról, akit a darabban Nadeždának nevez, hanem sok más apáról is. A távol levő, a hiányzó apákról szóló színdarab ez: mert egyedül Apa az, akinek a szövegben megadatik, hogy beszéljen. A közötte és Nadežda között zajló jelenetek, a nő harca az Apa kórházban maradásáért, útkeresése a korrupt orvosokoz, végtelen küzdelme az erkölcsi- és életkérdések méltóságteljes értelméért – amiben nem jutnak egyetértésre –, és gondoskodása egy végéhez közeledő életút tisztességes beteljesüléséről – amiben egyetértenek, ezek képezik a darab keretét. Ezen jelenetek köré fonja Srbljanović a különböző viszonyok és jelenetek hálóját. Nyugtalan idők életfelvételei, társadalmi magánnyal átszőve: látjuk Aleksát, aki válását követően ismét politikus anyjával él, akinek a frissen visszaköltözött fia kicsúszik a látómezejéből. Látjuk Debellát, a tizenhat éves lányt, aki valójában egyáltalán nem kövér, csak hirtelen formássá lett a feneke és a melle, amit Ropac is észrevesz, aki már ugyancsak régen volt tizenhat éves, merthogy már az ötvenhez közelítve lopja a napot Debellával, miközben a lány apjára vár, pénzt és feladatokat remélve. Láthatjuk Jokić zászlóst is, aki – akárcsak Apa – a katonai kórház betege. Ám ő nem hajlott kora miatt fekszik a kórteremben, hanem mert hatalmas mennyiségű víz megivásával öngyilkosságot kísérelt meg, ugyanis mindenáron ki szeretne kerülni a katonaságból. Mindannyiuknak szüksége volna apára és valamilyen perspektívára is, és talán észre sem vennénk egyiküket sem, ha nem kötné össze őket valami furcsa kötelék. (...)  Srbljanović szinte véletlenszerűen keresztezi ezeknek az embereknek az életútját és így ez a szöveg felülemelkedik azon, hogy csak egy családi vagy különböző kapcsolatoktól szóló dráma legyen. Hiszen folyamatosan mindent áthat a valahova tartozás és az identitás utáni vágy. És ez nem csak arra az országra vonatkozik, amely az utóbbi évtizedek politikai eseményei miatt továbbra is romokban áll – Európa közepén. Ezért van, hogy A halál nem bicikli nem csak metoforikus értelemben erős szöveg, mint amilyenek korábbi drámái is voltak, hanem mindenek előtt az élet és az elműlás vitathatatlanul gyengéd leírása.

- Thomas Laue, a bochumi előadás kapcsán

Az előadásban nyújtot alakításáért Pámer Csilla a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján Teplánszky-díjat kapott. 

Sajtóvisszhang:

A szabadkai Népszínház színészeinek alakítása rendkívüli tehetségről és intelligenciáról tanúskodkik, hiszen Biljana Srbljanovic látszólag könnyedén értelmezhető témáiban és szituációiban leküzdtek minden felszín alatt rejtező veszélyt és akadályt. Tanja Miletic-Orucevic rendezőnővel a színészek a sérült emberek mély fájdalomának árnyalatait és emberi igazságait fogalmazták meg, és ezeket a rezdüléseket sikerült a legőszintébb módon átadni a nézőknek, egytlen hiba nélkül! Az előadásnak egyszerűen nincs gyenge pontja! A karakterek és a viszonyok minden árnyalata érthetően, határozottan kifejtett, nincsenek kuszaságok, nincsenek felesleges felszínességek, nincsenek művészkedő részletek. De mindez nem jelenti azt, hogy az előadás halvány, monoton volna, és hogy az aprólékos realizmus dogmáját testesítené meg. Ellenkezőleg, az előadás tele van egészséges, megfelelő módon fekete és megfelelő módon lírai humorral. Pontosan annyival, amennyi szkséges ahhoz, hogy ez és az ilyen a világunk, amelyikben valóban élünk kritikus fényben láttassák.
- Goran Cvetković, Radio Beograd 2 

I pored svetske popularnosti, prava je retkost (pominje se čak i prvi put), videti komade Biljane Srbljanović u mađarskim pozorištima. Utoliko je značajnija predstava u Nepsinhaz. Test nemačke (Šaušpilhaus Bohum), pa i srpske režije/ glume/ publike (Jugoslovensko dramsko pozorište), komad “Nije smrt biciklo...” već je prošao. U Subotici se moglo uveriti da je kao i drugi Biljanini tekstovi, on zapravo neka vrsta zagonetke. Tojest, lirski aspekti, natruhe filozofske osećajnosti i snažne društvene angažovanosti, ali nekako iz ofa, iz drugog plana, u njemu su prisutni difuzno, kao da Biljana Srbljanović želi da piše poput Čehova i nastavljača dramske tradicije u kojoj se realizam vrlo lako može posmatrati kao fikcija ili čak, apstraktna fiksacija.
- Igor Burić, Dnevnik

Ha ez engem nem érintett volna – mint ahogy dehogynem –, akkor is szíven ütött volna egy mondatvégi „tudod?”, a Hermina hangsúlyával. Tévedhetetlenül felismertem: így beszél az ember az idős, beteg és szófogadatlan szülejével.
Egyszerűen, szépen volt rendezve és játszva az egész.
- Stuber Andrea, blog

Akár élnek, akár meghaltak, az ember számba veszi szüleit, nagyszüleit az előadás után. Hogy pont így idegeskednek a kórházban, hogy látják-e eleget kamasz gyereküket. Hogy rálátnak-e önmagukra, a problémáikra, mondjuk egy ilyen előadás segítségével, amin sokat nevetünk és mégis emberi módon tud beszélni fontos kérdésekről, az apa haláláról, hiányáról.
- Hodászi Ádám, 7óra7

...újra találkozhatunk ezzel a kivételesen erős alkotógárdával, amelyiktől ezúttal A halál nem bicikli című produkciót is láthattuk. (...) A halál nem bicikli lassan issza be magát a tudatunkba. A jelenetek ugyanis fájdalmasan ismerősek lehetnek. (...) Ugyan a szöveg nem mellőzi a humort, mégis amit látunk, lehangoló, mert annyira valószerű, hogy először az "életszagú" szó jut róla eszünkbe. (...) Olyan emberi sorsokat látunk a darabban, amelyeknek múltja is, jelene is aprólékosan kidolgozott, és remek színészi lehetőségeket kínálnak. A színészek pedig élnek is a helyzettel.
- Baráth József, prae.hu