Szereposztás:

Munkatársak:

Ami kimaradt a szövegkönyvből...
- Szerintetek egy net van? Egy olyan, amire felmegyünk és ott van a sabaranksz?
- Ez nem egy olyan valami, amire felmész.
- De ebből egy van valahol a pincében?
- Pincében?
- Egy van?
- De szerintem ő nem ezt kérdezi.
- Te nem tudsz csinálni egy olyant, hogy azon csak te vagy, meg én?
- Na. Felmegyek a netre. És az bekapccsol engem: hova? Hol van az a valahova?
- Azt mondom, hogy az valahova kapcsol, elméletileg a világhálóba.
- De akkor lehet valahol az egy másik net?
- Elméletileg van egy posta és az ott tartalmazza. De akkor ez nem az?
- Ha én felrakok valamit a netre, és én aztán azt leveszem, akkor az fent marad a neten?
- Na de hol olvas a Google?
- Rámegy a te meg az én gépemre, és megnézi, hogy rajta van-e.
- Ez bizarr, és ha valaki egyszer megkérdezte, akkor az megjegyzi.
- Ez félemetes.
- Akkor, ha a világon minden gépet kihúznál az áramból akkor nem létezne internet?
- És ha csak az én gépem volna bekapcsolva, akkor csak azt tudnád használni, ami az én gépemen van.
- Ehhez van szoftrver?
- A hardver meg a grafika.
A szolgáltatónál van a doboz és a dobozba kerül be.
- Magyarán, amikor a te géped be van kapcsova és rajta van a gépeden hogy sabaranks, akkor azt a világ minden gépe látja?
- És a Jóisten odafent van és rettent ideges, hogy valaki összevissza gubózta a kábeleket. Mert ki a google? A Jósten.

Sajtóvisszhang:

Jól megcsinált ez a színdarab, és színészileg nem könnyű tempóban tartani. Kacarászunk a nagystílűnek semmiképp nem mondható fiúkon, s miközben a naiv néző azt hiszi, minden információval rendelkezik, és képes megjósolni a következő jelenetet, legalább négy csavar van a történetben. Szerzőileg átgondoltan, a feszültséget fenntartva, a néző számára egyáltalán nem kiszámíthatóan zajlanak az események. Olyannyira nem, hogy a happy end és a lezártság ellenére, a szándékosan nyitva hagyott kérdések révén lehet tovább játszani a nyomozósdit az előadás után.
- Papp Tímea, revizoronline.hu

Az egész úgy kezdődik, hogy amint fellép az ember a széksorokkal túlzsúfolt színpadra (mert a nézőket is ott helyezték el), felvetődik benne a kérdés, hogy esetleg az a zöld fotel is játszik-e, mert olyan jó lenne a láthatóan kényelmetlen székek helyett abba huppanni, de amikor beindul a produkció, akkor is legszívesebben ott ülne a (férfi)ember az asztal körül, mert röpködnek a finom hangon felszisszenő sörök, megy a poénkodás, közben egy igazi plazmatévén meccset bámulnak a fiúk. De a végére mindez megváltozik, már nincs kedve az emberfiának bármelyikükkel is helyet cserélni, immár örül a kényelmetlen széknek, a pöffeszkedésre kitalált fotel immár nem hívogató, ugyanis rádöbben a néző, hogy a fiúk barátságuk, társadalmi helyzetük, környezetük börtönéből egy sokkal rosszabba, egy nem választhatóba, egy valódiba kerülnek. Nincs megbocsátás, nincs visszaút, nincs happyend, csak az marad, ami volt, harag, kiábrándultság, lelkiismeret-furdalás, fájdalom. Csak még elkeseredettebb.
- Török Arnold, magyarszo.com

LXV. évad
a Magyar Társulat I. bemutatója
Bemutató: 2009. október 23-án, a Jadran Színpadon