home
2019. augusztus 20. kedd
files/other/2019.01.25.22.02.24_5c4b79601f6b8_brook_resized.jpg

Felolvasószínház - Sevillai örökség

Szegedi Szabó Béla

A Kortárs Vajdasági Dráma VII. Felolvasószínháza

 

SZEGEDI-SZABÓ BÉLA:
SEVILLAI ÖRÖKSÉG

Színészek:
Péter Ferenc, Vicei Natália, Körmöci Petronella, Mess Attila, Mészáros Árpád, Kálló Béla, László Judit f.h., Gál Elvira, Béres Márta, Mészáros Gábor, Mezei Zoltán, Rutonić Róbert f.h., Dévai Zoltán f.h., Virág György f.h., Papp Arnold f.h., Lőrinc Tímea f.h., Nešić Máté f.h., Nagyabonyi Emese f.h.

Rendező:
Megyeri Zoltán

Rendezőasszisztens:
Sinkovics Zsuzsa

Bemutató:
2010. 10. 28.
17,00

Az előadás helyszíne:
Soltis Lajos Stúdió

 

http://magyarszo.com/fex.page:2010-11-06_Almatlan_spanyolok.xhtml

 

Magyar Szó, Kilátó - 2010. november 6., szombat

Markovics Annamária

Álmatlan spanyolok

A Kortárs Vajdasági Szerzők VII. Felolvasószínháza, Szabadka

Lássuk hát. Immár hetedik alkalommal nézhette meg a közönség két nyertes dráma „versenyét”. Azért az idézőjel, mert nem igazán megmérettetés ez, inkább a két legjobb darab egymás mellé állítása. És pontosan ez az egymásmellettiség az, ami miatt kiütköznek a gyengeségeik, és természetesen az erősségeik is. Szegedi-Szabó Béla Sevillai örökség című drámája a XVII. századi Spanyolországban játszódik, míg Lénárd Róbert a mai Vajdaságba helyezte Virrasztókját.

Szegedi-Szabó Béla darabja nemcsak hogy a XVII. századról szól, hanem konkrétan olyan, mintha egy XVII. századi szerző írta volna. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy akkor minek is ez az egész. Nincs elegendő eredeti spanyol darab abból a korból? Mit mondhat nekünk 2010-ben egy XVII. századi darab? De kell-e egyáltalán, hogy mondjon nekünk valamit? Az ésszerű válasz az lenne, hogy igen, hiszen különben minek íródott egyáltalán. Ha jobban belegondolunk, akkor viszont rájövünk, hogy a művészetnek nem kell hogy célja vagy oka legyen. És ez az egyetlen magyarázat arra is, hogy Megyeri Zoltán miért így rendezte meg a darabot: állóképekből, tablókból. A színészek minden jelenetnél felvesznek egy jellemző pózt, amiből csak akkor zökkennek ki, amikor lapozni kell a szövegkönyvben. Akkor viszont nagyon kiesnek karakterükből. Egyszerre lapoznak, ami egyszerre vicces (hiszen olyan is van, hogy mindez a mondat közepén történik) és ötletes (nincs állandó papírzörgés). A színészek sikerrel oldják meg a tablószerű helyzeteket, annak ellenére, hogy nincs sok lehetőségük tehetségük csillogtatására. Egy-egy kellék viszont mindig pontosan jelzi szituációjukat, lelkiállapotukat.

A darab erőssége, hogy annak ellenére, hogy nincs aktualitása, kortárs elemeket is felmutat. A beszédstílus és a problémák valóban származhatnának a XVII. századi Spanyolországból, néhány szituáció (főleg a pap és az apácák társkereső-irodája) azonban éles ellentétben áll a spanyol barokkal. Ez a kettősség tehetné dinamikussá a darabot, de nem teszi. Szegedi-Szabó Béla műve nem éri el célját. A dráma nem vonja be a közönséget, de nem is idegeníti el. Nem vonja be annyira, hogy érdekelje, mi lesz a szereplők sorsa, és körömrágva azt várja, vajon egymásra talál-e minden szerelmespár. De nem is idegeníti el annyira, hogy a néző egy ponton rájöjjön, igazából ez a távolságtartás, ez a ridegség lenne a darab lényege. A Sevillai örökség egyszerűen csak nem működik. Nem előadásként (mert valójában ez egy hangoskönyv vagy rádiójáték volt), hanem írásműként. Nem funkcionál drámaként, hiszen azonkívül, hogy párbeszédekből épül fel, nincsen benne semmi drámai. Érezhető, hogy kik voltak a példaképek (Calderón, Cervantes, Lope de Vega, de még Shakespeare is), de ami nekik sikerült, az most itt kudarcba fulladt.

...

Kár, hogy a Felolvasószínház nyertes drámáival a színházak soha nem kezdenek semmit. Ha már a közönség bevonzása az általános cél, akkor olyan műveket kellene bemutatni, mint Lénárd Róbert darabja. Olyanokat, amelyek egyszerre szórakoztatnak és gondolkodtatnak el. Amelyeket még nem csócsáltak bébipapivá ezerszer. Ha már az a cél, hogy a közönség számának folyamatos fogyását megállítsák, akkor a színházaknak igenis közönségcentrikusaknak kell lenniük. Igenis egyszerre kell művészinek és populárisnak lenniük. Ez egyáltalán nem lehetetlen. Csak jobban oda kellene figyelni a valódi közönség (nem pedig egy elképzelt kultúrréteg) igényeire.


 

Képek

Partnereink