(Gilles Leroy regénye alapján az adaptációt Gyarmati Kata készítette )
Szereposztás:
Zelda Fitzgerald, született Sayre - Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas
Scott Fitzgerald, író - Kőrösi István
Minni Sayre, Zelda anyja - Ábrahám Irén
A Bíró, Zelda apja - Giricz Attila
Dadus - Faragó Edit, Pataki Gyűrű-díjas
Tallulah Bankhead, Zelda barátnője - Crnkovity Gabriella
Orvos - Pongó Gábor
Tanácsadó, Pap - Német Attila
Jozan, repülős tiszt - Balázs Áron, Sterija-, Pataki Gyűrű-, Jászai Mari- díjas
Maxwell, könyvkiadó - Magyar Attila, Erzsébet-díjas
Lewis O’Connor, író - Sirmer Zoltán
Lioubov, balettoktató - Krizsán Szilvia
Kiki - Szilágyi Ágota
Red - Huszta Dániel
John: Gombos Dániel, m.v.
Tisztek, Fiatalok, Riporterek, Táncosnők, Bohém lézengők:
Jaskov Melinda, Figura Terézia, Szilágyi Ágota, Balázs Áron, Magyar Attila, Sirmer Zoltán, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila
Dramaturg: Gyarmati Kata
Díszlettervező: Marija Kalabić, m.v.
Jelmeztervező: Dejan Radulović, m.v.
Koreográfus: Bóbis László, m.v.
A rendező munkatársa: Ferenc Judit
Smink: Pászti Ágnes
Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor
Súgó, ügyelő: Bíró Alekszandra
Fotó: Mikus Csaba
Rendező: RAHIM BURHAN, m.v.
Miről szól az Alabama song?
Ez a történet Zelda Fitzgeraldnak, egy meg nem értett nőnek, egy különleges művészi léleknek fájdalmas „blues-a”, aki a médiák, a furcsa család és a társadalmi körülmények láthatatlan hálójában vergődik. Az előadás Zeldáról, Francis Scott Fitzgerald híres amerikai író feleségéről , kettejük egymás iránti, mindent megmozgató és ugyanakkor mindent megsemmisítő szerelméről és gyűlölködéséről szól. Ez a mi kísérletünk, hogy felfedezzük, hogyan valósíthatja meg önmagát egy nő a nagy író árnyékában, milyen az, amikor egy ennyire bonyolult egyéniség a médiák és tömegkultúra áldozatává válik. A mi olvasatunkban ez az ellentétes pár arra emlékeztet bennünket, hogy választásaink mindig változásokat eredményeznek, amelyek gyakran kivonják magukat ellenőrzésünk alól és a legtöbbször olyan útra terelnek bennünket, amelyre sohasem volt szándékunkban rálépni. Gilles Leroy, kortárs francia író ezért a regényéért 2007-ben megkapta a Goncourt-díjat.
Rahim Burhan, az előadás rendezője:
Először a könyv ismertetőjét olvastam el és annyira érdekes volt, hogy a megjelenése után azonnal kézbe vettem a regényt., amely fellelkesített, mert sajátságosan szól a manapság egyre problematikusabbá váló intézményről, a házasságról. A nők egyre öntudatosabbak, és nem engedik meg, hogy közönséges kísérőkké degradálják őket. Néhány korábbi rendezésemben már foglalkoztam a nők jogaival és védelmeztem azokat.; a jelen esetben pedig az keltette fel érdeklődésemet, hogy miként élnek vissza Zelda kreativitásával, hogyan használja ki az „édes ura” a nő tehetségét és ötleteit. Elmegy egészen odáig, hogy megpróbálja rávenni a pszichiátereket a szanatóriumokban, amelyekben Zeldát gyógykezelik, hogy tiltsák el az írástól, mert az írás állítólag ártalmas az asszony lelki egészségére… Tehát, a családról beszélünk… Az asszonyról, aki egy olyan emberrel él, aki neki nem nyújt semmit, akivel még intim életet sem élhet. Roppant fontos számomra, hogy az Újvidéki Színházban rátaláltam egy gyönyörű színésznőre, aki szeretettel és szenvedéllyel alakítja Zeldát, visszaadva mindazokat a valőröket, amelyek ezt a csodálatos nőt ékesítették. Ezt a szerepet mintha csak Elor Eminára szabták volna.
Gyarmati Kata, dramaturg:
Vajon a tehetség áruba bocsátható-e, lehet-e áruként kezelni? Erről gondolkodtam, amikor elolvastam a regényt. Fő motívuma az ezzel a tehetséggel való visszaélés. Scott Fitzgerald elorozza Zelda ötleteit, kész szövegeit és beilleszti azokat a saját szövegeibe. Amikor fizikai értelemben nem is lop, mentálisan, intelektuálisan ezt teszi. A szerelemről beszélünk, mert a mi előadásunkban Zelda és Scott szeretik egymást, de szólunk az érdekről is, az érdekből táplálkozó szerelemről és a szerelemből táplálkozó érdekről. Ez valamilyen közöttük létező furcsa művészi szimbiózis. És most kérdem én, hol vannak ennek és az ilyen kizsákmányolásnak a határai?
Elor Emina, mint Zelda Fitzgerald:
Zelda a vég nélküli út. Zelda a feladat, amelynek nincs végleges megoldása. Félelem, kacagás, sírás. Ő a határ a zseni és az őrült között. Sem ide, sem oda nem tartozik. Tánc a lángok között. Hazudok…Zelda egy közönséges nő, tele érzésekkel,.. Hazudok… Álmomban sem gondoltam, hogy én leszek Zelda. Arról álmodom, hogy Zelda legyek, de csak erre a két órára. Veszélyes Zeldává válni. Szalamandra, szalamandra, szalamandra. Meggyötört… Nem hazudok…
Kőrösi István, mint Scott Fitzgerald:
Sokat tanulmányoztam, hogy ki az a Scott Fitzgerald, milyen ember ő, természetesen, sokat megtudtam róla. Ebben az előadásban azonban mindent Zelda szemszögéből, az ő szemével látunk. Éppen ezért ebben az előadásban Scott másmilyen, mint amilyennek a nyilvánosság ismeri. Ez volt az első akadály, amelyet le kellett gyűrnöm, amikor az ő jellemét próbáltam megformálni. A másik nagy nehézség, amellyel szembe kerültem, az a figura összetettsége: meg kellett találnom a legfinomabb árnyalatokat is, amelyekből ennek az írónak a jelleme összeáll, meg kellett találnom a Zelda iránti eltérő érzéseinek a valós arányát, az íráshoz, az alkoholizmushoz való viszonyulását…
Dejan Radulović, az előadás jelmeztervezője:
Újvidéken fejezte be a Képzőművészeti Akadémiát, már 22 éve Németországban él. Sokáig dolgozott együtt Paolo Magellivel. Kosztümtervezőként és díszlettervezőként sokat dolgozott Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Kolumbiában. 1996 és 2006 között tagja volt a Theater an der Ruhr Színháznak, amelynek élén Roberto Ciulli állt. Közben együttműködött a volt Jugoszlávia több színházával, többek között a Belgrádi Nemzeti Színházzal, a zágrábi ZKM Színházzal, a belgrádi „Duško Radović” Színházzal. Gyakran volt Rahim Burhan munkatársa.
