A Gerincbántalmak bemutatójára készülve

Dátum: 2017.02.01.

A színházunk Magyar Társulata a hét elején kezdte el
a   Gerincbántalmak című előadás próbáit

 

 Ingrid Lausund   és   Veljko Mićunović

 

A szöveg szerzője Ingrid Lausund, kortárs berlini drámaírónő. Lausund az ulmi Művészeti Akadémián diplomált, majd a ravensburgi színház társulatához csatlakozott, ahol számos saját drámáját állította színpadra. 2000-től 2005-ig a Deutsches Schauschpielhaus háziszerzőjeként és rendezőjeként dolgozott, Hamburgban. Ezzel egyidőben Kölnben is rendezett.

2011-től Mizzi Meyer álnéven A tetthelytisztító című tévésorozat 30 epizódjának forgatókönyvét írta meg, és ezért a munkájáért 2012-ben és 2013-ban Grimme díjjal jutalmazták.

Jelenleg Berlinben és Bretagne-ban él, és szabadúszó rendezőként valamint drámaíróként dolgozik.

A Gerincbántalmak című szövegét 2003-ban írta. A Népszínház Magyar Társulata Frank Ildikó Eszter fordításában mutatja be az előadást, Veljko Mićunović rendezésében.

 

Szereposztás:

KRETZKY : Pálfi Ervin
HUFSCHMIDT : Szőke Attila
SCHMITT : Pesitz Mónika
KRISTENSEN : G. Erdélyi Hermina
KRAUSE : Ralbovszki Csaba

Dramaturg: Slobodan Obradović, m.v. és Gyarmati Kata
Díszlettervező: Marija Kalabić
Jelmeztervező: Marko Marosiuk
Rendezőasszisztens: Kulhanek Edina

Rendező: Veljko Mićunović, m.v.

A bemutató tervezett időpontja: 2017. március 10.

 

Fotók az első próbáról:

        

 

 


 

  

1